Eltompulás ellen a legjobb recept a kisgyerek:
– Anyu, én kettő féle leszek, amikor nagy leszek. -Igen?  – Ázottkenyérmártogató és tűzoltó. –  Aha. És mondd csak, az ázottkenyérmártogató jól keres? (Térjünk rögtön a lényegre!) – Ááá, az csak úgy, az utcán, ha gyorsan valaki kér ázott kenyeret, akkor… -… akkor mártogatsz neki gyorsan…- Igen. – Ja… – Vagy ha van olyan ember, aki belemegy a vulkánokba, akkor az leszek én. Vulkánbamenő. Van olyan ember, anyu? – Van. – Na, akkor az! (Mindegyik szép hivatás. Egyedül a tűzoltó gyanús nekem… Azt vajon honnan szedi?)

– Anyu, egyszer láthatok lámát, ahogy köp? Légyszi, légysziii!
– Egyszer elmegyek oda, ahol lefekszik a nap, anyu, jó?!
– Anyuu! majd ha hazaérünk, megszagoljátok a kabátomat, hogy milyen állat szőre? (autóban, a leghátsó sorból kiabál előre.) Jó, megszagoljuk…. – Szerintem managlica….(???)… vagy farkas!- Eliza beszól: – Vagy marhaszarvas! Bendi: – Igen, marhaszarvas! – Eliza: – Az enyém jegesmedve.

– Anyu, most már nekem is van olyan szőröm, mint nektek… (?!!?)… az orrotokban!” (A marhaszavas-szőrből, vagyis a kapucnija szélén lévő szőrből tépett, s beledugta az orrába.

2013. február 28-án jegyeztem föl ezeket, az ázottkenyér-mártogatónak készülő majdnem öt, Eliza közel három éves volt. Sarolt még nem volt… Most, idegyűjtöm őket, ahogy előkerül egyik a másik után.