Gaya egy 9 éves kislány, aki a nagypapájával él egy kis házban a dombtetőn. Azelőtt a dombot sűrű erdő vette körül, de a nagypapa sorra kivágta a fákat, hogy legyen mivel begyújtani, meg aztán, hogy messzebbre ellásson…

Aztán egy nap, hiába mennek a kútra vízért, nincs benne víz. Értetlenül nézik, a nagypapa szerint biztos a hold tehet róla…

Egyetlen nagy könyvük van, amit még a régi időkből mentett át a nagypapa: egy vaskos almanach. Amíg a nagypapa elmegy az erdőt járja és megnézi a csapdáit, addig Gaya a könyvet tanulmányozza. A 343. oldalon ezt olvassa:

“Az emberek hajlamosak azt hinni, hogy egyedül ők értenek az élet dolgaihoz. Pedig jobban tennék, ha gyakrabban kérnének tanácsot a madaraktól, a fáktól, és egyáltalán… az őket körülvevő élővilágtól.”

A kislány elgondolkodik: végül is a nagy tölgy, ami az erdőből megmaradt (nagypapa meghagyta tájékozódási pontnak, meg aztán túl nagy volt, nehéz lett volna kivágni is, meg hazacipelni is a darabjait), lehet olyan bölcs akár, mint egy idős ember. Elhatározza, hogy beszél vele.

A tölgyfa nem tudja, miért nincs víz a kútban, de elküldi a lányt a mókushoz, a mókus a baglyot hibáztatja, amiért ráijeszt éjszaka a holdra, ezért a hold – ami köztudott – elbújik és a vizet áthúzza a bolygó másik felére.

“Úgy látszik, mindenkinek könnyebb a szomszédját okolni, ahelyett, hogy megfigyelné és átgondolná a jelenséget és annak okát.”– tűnődik Gaya

Az Almanachban pedig azt olvassa, hogy “Az idős kor nem feltétlenül garancia a bölcsességre“.

A bagoly szerint a hódok tehetnek az egészről: kivágják a fákat aztán azokkal elzárják a víz útját. De a hódok azt állítják, hogy – bár van felelősségük a dologban – a bagoly olyasmiről beszél, amiről nem is tud, mert egész nap alszik (amikor a hódok dolgoznak), éjjel meg sötét van, és ha lát is, nem azt nézi, ami itt a kérdés. A hódok munkája egyébként jó is a természetnek…

Otthon, a kis házban tanácstalanul ülnek a nagypapával. De miután Gaya elmegy aludni, a nagyapa sokáig tanulmányozza régi, nagy Almanachot. És kifejezetten nyugtalanítja, amit kiolvas belőle. Rájön, hogy maga okozta a kút kiszáradását, azzal, hogy sorra kivágta körülötte a fákat. Hiszen a fák tartják a vizet a földben, miközben árnyékot vetnek a kútra… Ha szükséges is fát vágni az életmódjukhoz, nem tehetik akárhogy, meggondolatlanul.

És ahogy a Mama Miti-ben, itt is elkezdenek fákat ültetni, a nagypapa és az unokája. És szeretettel nevelgetik a facsemetéket. És azt is a könyvben találják, hogy :

“Ritka értékes ember az, aki képes belátni a hibáját, és utána többet nem követi el azt, ezért elismerést érdemel, mint olyan.”

Végül, egyik este a vacsora után, amikor együtt üldögélnek és olvasgatják az Almanachot – ami most már az esti rituálé része -, Gaya megkérdezi: “És hogyan készül a könyv?”

S a nagypapa elmondja, hogy a kivágott fa leúszik a folyón, eljut a malomba, ahol porrá zúzzák és vízzel keverik, áztatják, kipréselik, szárítják, fölgöngyölik, felvágják, nyomtatják, bekötik… és egy nagy könyv lesz belőle…, amely lehetővé teszi, hogy az emberek újrakezdjék a jövőjüket.

A könyv cd-melléklettel jelent meg, és a mese felolvasása után néhány dalocska is szerepel rajta:

Gaya et le petit désert, Gilles Vigneault, Jessica Vigneault, Stéphane Jorish, La montagne secrète; Folle avoine production, Les Éditions le vent qui vire 2016. Québec Canada