… című könyv pontosan az a fajta, ami a könyvtár gyerekrészlegén található az albumok között, ezért gyanútlanul kikölcsönzi az ötéves. Aztán otthon elkezdjük neki felolvasni, ő egy szót sem ért belőle (a 10 és az alatti korosztály), nem is nagyon értékeli, sőt egy idő után idegesíti, hogy mi ez a hülyeség, ellenben mi, szülők szétröhögjük magunkat rajta… Pláne, ha már kamasz gyereket is “nevelünk”. A kölkök meg elnézően figyelik, ahogy a szüleik a szemüket törölgetik, a térdüket csapkodják, és ujjal mutogatnak egyik-másik illusztrációra. Röhögjetek, kedves sorstársak, íme a Rezsőnevelő kézikönyv (kivonata):

(A Raymond ugyan Rajmund magyarul, de én szabadon Rezsőnek fordítottam, ilyen erővel lehetne Zsuzsi is – nálunk pl. ez minden gyerek fedőneve.)

“A Rezső egy olyan állatfaj, ami – általában – késő délután kerül a háztartásba. Tudni kell, hogy egykönnyen nem szabadulunk meg tőle. Ha egyszer bekerült a lakásba, egy jó ideig nem megy ki onnan.

Ha nem szeretett volna Rezsőt tartani, jól be kellett volna csukni az ajtókat, ablakokat.

Namármost. Tegyük fel, hogy a figyelmeztetés ellenére egy Rezső található a kanapéján. Most már hozzá kell szoknia.

A Rezsőnek farkasétvágya van. Ha nem táplálja igénye szerint, egy nagyon dühös Rezső válik hamarosan belőle. Eleinte tejet iszik. Kiváltképp éjszaka szereti fogyasztani.

A Rezső nem túl türelmes. Ordít, hogy majd’ beszakad az ön dobhártyája. De ha megcsiklandozza, nevet. Ami már nem kevés egy Rezsőtől.

Csomóan jönnek megcsodálni a Rezsőjét. Pedig a Rezső nem mindig illatos.

Szerencsére, ha rendszeresen öntözgeti, a Rezső gyorsan nő. Túl gyorsan. Túlságosan gyorsan.

A Rezső előbb mondja hogy „Nem”, mint azt, hogy „Igen”. Nem, nem vagyok álmos! Nem pisilek a bilibe!

A Rezső szeret játszani, különösen az ön idegeivel.

És ön mégis mennyire szereti ezt a Rezsőt! Mindent megtesz érte (… 8… 9… 10!!! Megyek!).

Sütőtök-krémlevest készít neki. (A Rezsők általában nem szeretik a sütőtök-krémlevest.)

Kiviszi őt a parkba.

Tízszer újraolvassa neki ugyanazt a történetet (“Még!”- mondják gyakran a Rezsők.) Éjszaka fölkel, hogy megnyugtassa, mert rosszat álmodott, hogy kicserélje az ágyneműjét (a Rezsők gyakran eresztenek éjszaka.) Még kutyát is vesz neki!

Aztán egy szép napon Rezsője közel akkora lesz, mint ön. A homlokán pattanások nőnek, utálni fogja a haját, a lábujjait és a füleit. Röviden: minden olyat utálni fog, amit öntől kapott a szélesre tárt ablakon keresztül.

Hamarosan nem elégszik meg önökkel. Meghív más Rezsőket a házba. Egy egész csapat másik Rezsőt. És akkor Ön majd azt mondja magának, hogy végül is az öné nem is olyan rossz.

Ön pedig más Rezsőnevelőkkel jár majd össze, hogy megbeszéljék a Rezsőket érintő kérdéseket. Egész estéket töltenek el ezzel. Egyesek profinak vallják majd magukat, mások inkább elveszettek lesznek a témában. És ön? Hát, ön remekül improvizál majd Rezsőből.

Aztán egy napon Rezsője igazi nagy Rezső lesz, akkor meg majd nosztalgiával nézegeti a kicsi Rezső fotóit.

Mígnem egy este hirtelen megjelenik a Mónijával és főleg a saját Rezsőjével!

És akkor ön a karjaiba veti magát, ő meg a magáéba.

Ön pedig neki ajándékozza azt a könyvet, hogy „Hogyan neveljünk Rezsőt?!”

… amit az az Agnès de Lestrade írt, akinek két másik könyvét már mutattam itt és itt.

A könyvfotókat saját másodszülött, ragyásképű, fejemre nőtt Rezsőm kulisszái között készítettem.

Agnès de LestradeMarie Dorléans: Comment élever un Raymond, Éditions Sarbacane, Paris 2018.