Bár a hétvége tulajdonképpen úgy telt, mint bármelyik másik, azért mégis mindannyian tudjuk, hogy nem olyan, mint bármelyik másik. Holnaptól minden máshogy lesz, mint egyébként.

Mivel heten vagyunk egy kicsi lakásban, és ebből három generáció: szülők, fiatal felnőttek és kicsi gyerekek, nagyon fegyelmezetteknek kell lennünk, ezt is mindannyian tudjuk.

Azzal kezdtük ma, hogy rendet raktunk. És nagyon oda fogunk figyelni, hogy meg is tartsuk. Mert iszonyú könnyen, pillanatok alatt tud ismét rendetlenség lenni nálunk, amint nem teszünk valamit vissza a helyére. Ezt most nagyon komolyan tudatosítjuk, bár vészhelyzeten kívül is ezerszer elmondtam már, most talán könnyebb alkalmazni.

Aztán, ha már ilyen szép rend lett, és ezzel nagy, és tiszta hely is, leültünk játszani azzal a társassal, ami a Bendi havilapjának mostani számával érkezett épp a héten. Kivagdosta még hétközben, de eddig nem volt idő játszani vele. Na de most.

Nézem, hogy ez de jó!

Például ilyesmivel tölthető majd hasznosan a karantén ideje.

Kicsit beleéreztünk, milyen komoly és felelősségteljes (és nehéz!) munka egy város felelős vezetése.

Először húzunk magunknak mindannyian egy “hivatalt”. Egyikünk lesz a polgármester (én!), a többiek mind képviselők, a polgármesteri hivatal testületi tagjai.

Majd kiterítjük a várostérképet.

És a “Projektek” -kupacból kezdünk egymás után egy-egy kártyát húzni. És minden projektet megszavazunk: ha egyforma számú ellene és mellette szavazat van, akkor a projektet visszakeverjük a kupacba, egy későbbi ülésen újra napirendre kerül. Egyéb esetben – ha megszavaztuk – megvalósítjuk, ha leszavaztuk, elvetjük.

Minden egyes projekten számokkal jelölik (+,-), hogy mekkora anyagi veszteséggel jár, és mekkora haszonnal jár a lakosság jóléte szempontjából. Ez a két dolgot egy számegyenesen minden megvalósult projekt után be is jelöljük, hogy lássuk, hogy állunk a kasszával, és a lakosság jólétével: 

Nahát, tényleg remek dolog: jobbnál jobb (vagy kevésbé jó!) projektek kerülnek elő, amelyeket megvitatunk. Mindjárt az első: “A régi tűzöltókaszárnya felújítása, hogy a városba érkezett menekült családokat mielőbb el lehessen helyezni.” Ennek nincs semmi számokban mérhető haszna a lakosság jóléte szempontjából, viszont -1 egységet jelent a kasszában, tehát anyagi veszteséggel jár (nyilván), de azért örülök, mert mind egyöntetűen megszavazzuk.

Ez eddig könnyű, csakhogy jönnek aztán olyan projektek, amelyekről magam sem tudom, hogyan döntsek. Ráadásul nekem, mint polgármesternek kettőt ér a szavazatom. Például arról, hogy építsünk bevásárlóközpontot (a kis boltok helyére), ami +2-vel megdobja a kasszát, nem tudom, mit mondjak… mert elviekben ellene vagyok. És ellene vagyok a fizetős parkolásnak is (pedig az is megdobja a kasszát, ellenben rontja a lakosság közérzetét), és az új bölcsőde építésről sem tudjuk, mit döntsünk. Egyesek azt mondják, hogy a kicsik nevelődjenek otthon, hát igen, csakhogy ha kényszerűségből nevelődnek otthon, nem szabad választásból, az sem jó… És ellene vagyok az adóemelésnek is, pedig az +4 a kincstárnak (és -3 a lakosság közérzetének). De gyerekszínházi fesztivált szervezek, és nagyobb büdzsét szavaztatok meg a művelődési háznak.

Aztán jön olyan is, hogy épüljenek-e a folyóparton luxusvillák. Persze, mondja az egyik. Minek, kérdi a másik. A harmadik meg azt, hogy mi az a luxusvilla. Az olyan ház, amiben aranyból vannak még a vízcsapok is, és márványból a wc. Mert vannak, akik nem tudnak olyan wc-be kakilni, mint mi, közönséges halandók. Na, ez szemléletes, máris leszavazzák a márványvécés luxusvillákat (később megtudjuk, milyen jól tettük).

Ellenben modernizáljuk az ivóvíz-tisztító központot és a médiatárat, nem lesz viszont sétálóutca a katedrális és a városháza között, és nem készíttetünk új, modern ám drága városnévtáblát a város szélére, feleslegesen. 

Itt húzom azt a “meglepetés”-kártyát, hogy “A legutóbbi közvélemény-kutatás szerint a lakosság nem elégedett a polgármesterrel. Új választásokat kell kiírni. Az “Ec, pec, kimehetsz…”-re számoljátok ki az új polgármestert!” Na, örülök, hogy megválhatok felelősségteljes és szép, ámde vállamra súlyosan nehezedő hivatalomtól. Elizára száll ez a “szerencse”, hogy mostantól ő dönt a város dolgaiban (természetesen a testület segítségével).

 

Amikor minden projektünk elfogyott, az “Értékelés”-kupacot húzkáljuk az utolsó lapig: most dől el, hogy a döntéseinknek milyen következménye lett a városra: hogy áll a kassza és milyen mértékű a lakosság jóléte és elégedettsége.

Milyen helyesen tettük, hogy nem engedtük felépíteni a luxusvillákat! Na, nem a márványvécé miatt, hanem mert a folyópartot megbolygattuk volna vele, ami árvizeket okozott volna (ami -3 a jólét szempontjából.) Ha a művelődési háznak kevesebb összeget szavaztunk volna meg, a fiatalság az utcán randalírozna. És így tovább. Most értjük, mit miért kellett, vagy kellett volna máshogy. És még pénzünk is maradt, a lakossági elégedettség is elég jó helyen végzett…

És elment vele a fél nap.

 

Astrapi, 15 mars 2020. Astracity, Vive la ville! Bayard