Ha egyetlen nevet mondhatnék arra a kérdésre, hogy ki a legkedvesebb francia illusztrátorom, bajban lennék, mert borzasztó nehezen választanék a jónéhány “legkedvesebb” közül. De lehet, hogy ha tényleg csak egyetlen egyet lehetne, akkor mégis Olivier Latyk nevét mondanám (vagy Magali le Huche-ét? Vagy Ilya Green-ét? Vagy Rébecca Dautremer-ét? Vagy…? Vagy…?) Mindegyiket más miatt szeretem nagyon, szóval valamiért mindegyik a legkedvesebb, bármelyiket mondhatnám, igen!

Mindenesetre Olivier Latyk annyira kedves nekem, hogy azt el sem tudom mondani. Kapta például Eliza a harmadik születésnapjára ezt a Hamupipőkét:

Ugyan három évesen sem volt éppen ilyen rózsaszínű, habos-babos-kedvelő (három báty húgaként), mostanra meg már kifejezetten sportot űz belőle (mármint, hogy semmi királylányos, semmi rózsaszínes, semmi “cukiság”), de ebben semmi kivetnivalót nem talált akkor sem, és azóta sem. Sőt. Neki meg ez az egyik legkedvesebb könyve, (néhány évvel később szintén a születésnapjára kapott egy másikat, majd mutatom azt is. Csak az vetette le emezt a piedesztálról sok évvel később), ezen sem csodálkozom: a “Des histoires en musique’ sorozaban jelent meg: Prokofjev zeneművére Élodie Fondacci meséli a Hamupipőkét, saját átiratában.

Mindenesetre ezzel került Olivier Latyk a családunkba, hat évvel ezelőtt. És utána már vadásztunk rá. Például Bendi a hetedik születésnapjára kapta ezt a Nils Holgerssont, amúgy is el volt merülve éppen a történetben:

Nyugodtan mondhatom, hogy ez lett a “szent könyve”, alig mer hozzányúlni. Érthető, hiszen belül is olyan egy-egy oldala, mint a csipke:

És ebből a sorozatból van Óz a nagy varázsló is, (az zöldes-sárgás, jaj, annyira szép) és micsoda Jancsi és Juliska és micsoda Péter és farkas, például, még úgy is, hogy azok nem ilyen csipkevertek.

Sajnálatos módon a magyar olvasók számára egyelőre teljesen ismeretlen, ha jól tudom, de bárcsak tévednék, szóljatok, ha így van. Néhány gyerekeknek szóló képes Larousse Enciklopédiában már láttam egy-egy kis rajzot tőle, de teljes album szerintem nincs. Pedig nagyon kellene, hát nem? Száznál több különböző

A Pomme d’Api nevű magazin 2016. februári számában, ami akkoriban Elizának járt még Magyarországra, szintén ő illusztrálta a főmesét, ami egy elveszett rókakölyökről szólt. Valahogy lekeveredett a hegyekből a faluba, és nem talált vissza az anyukájához, az erdőbe. De Suka a kislány, meg Puki a bátyja 🙂 – ilyen előfordul, hogy a francia mesék szereplőinek neve nekünk, magyaroknak mond valamit, és akkor kicsit vicces lesz a dolog, – a nagypapájuk segítségével visszaviszik. A történet egész egyszerű, de Olivier Latyk illusztrációi(!) teljesen elvarázsolnak (ha ismerném személyesen, biztos ő is elvarázsolna, abszolút kortársam, éppenséggel a férjemmel egy évjárat, de így “csak” a munkáiban gyönyörködöm :-):

És Agnès de Lestrade-dal együtt meg egyenesen csodás, amit létrehoztak, azt meg itt mutatom.

Kochka d’après Selma Lagerlöf- Olivier Latyk: Le merveilleux voyage de Nils Holgersson, Père Castor Flammarion 2015

Élodie Fondacci- Olivier Latyk: Cendrillon (Serge Prokofiev) Gautier-Languereau, Hachette Livre 2012

Pomme d’Api 2016. február, Bayard Presse