Megfogadtam, hogy soha többé nem érintem a témát, de a helyzet most mégis megkívánja (különben is így járok mindig a fogadalmakkal: nem tartom be őket).

Amikor megjöttünk augusztus 1-én, nem volt egyetlen bejegyzett eset sem (de azért kaptuk ezeket a helyi szájmaszkokat rögtön ajándékba). Bevallom, kergettünk egy olyan illúziút idejövet, hogy magunk mögött hagyjuk a szájmaszkos, fertőtlenítőszeres, távolságot tartó világot…
Mára háromszáz fölött van a betegszám, szóval szűk három hét alatt futott így föl, amiről nyilván a beutazók, a turisták tehetnek.
Mi ugyan nem vagyun turisták – ugyanakkor dehogynem, míg el nem telik az a néhány hónap, miután helyi lakosnak számítunk majd -, és van kettő darab negatív tesztünk, de ez meg nincs a homlokunkra írva (akaszthatnék táblát a nyakamba, olyasmit, mint a “hetet egycsapásra”), meg aztán ugye hol van az már…!

De a helyzet (amely megkívánja, ahogy mondtam):

– a kolezsben és a gimnáziumban egész nap szájmaszkban ülnek a gyerekek (ez a 12 éves kortól fölfele korosztály). Reggel 7-től (vagy 8-től) 3-ig (vagy 4-ig). Egyáltalán nem cserélik le óránként (sem kétóránként). Szóval egész nap ugyanabban (igen, örülnék, ha valaki biztosan tudná állítani, hogy nem árt a tüdejüknek ez az állapot).

– átalában nem tartják meg a tornaórát, mert:
nem szabad futni, mert az maszkban fulladásveszélyes…
nem játszhatnak semmi csapatjátékot (kidobós, stb), mert az maszkban fulladásveszélyes (és túl közel mennek egymáshoz)
– íjazni lehet, mert az egyéni sport és az maszkban sem fulladásveszélyes, ellenben az íjakat átadják egymásnak kézből-kézbe fertőtlenítés nélkül (?)…
– énekórán szájmaszkban énekelnek (a tanárnő leveszi, mert “én egész nap énekelek, ti csak egy órát”- tehát: ártalmas mégis a tüdőre?!)

– Thierry drámaórát tart: szájmaszkban… Nem látni az arckifejezést, nem hallani a hangjukat jelenet közben.
– irodalmi felolvasás.. szájmaszkban..

– a kisiskolában nem kötelező, de nagyon sok kisgyerek van (egész nap!) maszkban, vagy plexiálarccal (nyilván egy sem volt koraszülött, nincs az anyjuknak fóbiája a plexiüveg mögötti gyerektől)

– még nem láttam a gyerekem elsős tanító nénije arcát… nyilván fel sem ismerném az utcán (Elizáét igen, na ő egy nagyon vagány nő, majd mesélek róla, nem most)

– nem láttam a szülőtársakat sem (ugye könnyű elképzelni: ha ismerted a maszkos világ előtt a körülötted élő embereket, most is megismered őket, de ha nem… akkor senkit sem ismersz (meg)…

– nem volt szülői értekezlet (mert nem lehet megtartani), pedig ugye ott lehetne megismerni a többieket, a tanítókat (emlékeztek még a strasbourgi első szülői értekezletről írt beszámolóimra? már elsőre milyen jó kis jellemzést írtam Eliza, Bendi, Sarolt tanítóiról?!), ott lehetne a szülőkkel ismeretséget kötni..

– Nem lehet ismerekedni az iskola előtt sem.. szájmaszk, távolság, és különösen a most érkezett, fehér emberrel szemben nagy a bizalmatlanság… és a covid-gyanú… A kilátszó szemekből (messziről is látszik) a rettegés, a harag, a gyanakvás… (Ha nem volna a helyi grimbusz-busz időnként, nem is beszélnék emberekkel.)

– Sarolt arra panaszkodik, hogy az osztálytársai “sikítoznak, hogy “ne me touche pas!” meg “ne m’approche pas!” , azaz ne érj hozzám, ne gyere a közelembe, mert az anyukájuk azt mondta, hogy ne engedjék… Helyette bújnak a plexiüveg mögé (délután, amikor jönnek ki, úgy össze van köpködve, maszatolva, lehelve, hogy alig látni át rajta).. ezek 6-7 éves gyerekek… A kilátszó két szemükből (messziről is látszik) a rettegés…(és ha a szülők azt is beléjük oltották, akkor a harag is, meg a gyanakvás is)

– a könyvtárosnő (ez is egy ilyen szakma, mint a kasszásnő: vagy nagyon ilyen, vagy nagyon olyan) a gyerekkönyvtárban, a hatalmas asztala mögött, naaagyon magas plexiüveggel elválasztott légtérben ül, a résen bedugdosott könyveket messziről lefújja fertőtlenítősprével (gumikesztyűs kezével, szájmaszkban, plexibúrában), majd egyenként két ujjal megfogva (gumikesztűvel!) még körbetörölgeti fertőtlenítőszerrel minden egyeset. Azt, hogy nem ez az előírás, abból tudom, hogy a felnőtt részlegen a könyvtárosnő (aki meg nagyon olyan, máris imádom!), nem csinálja mindezt…)
Az asztala elé (plexi mögé) álló gyerekeket elzavarja, hogy ne álljanak ott… menjenek könyveket válogatni (így is van, minek ácsorognak ott?)
A kilátszó két szemében (messziről is látszik) a rettegés, a harag, a gyanakvás…

Nagyon igyekszem úgy fogalmazni, hogy… (annál is inkább, mert divat lett ebben is egymást pocskondiázni, pont úgy szakadtunk két táborra ebben is, mint minden másban, szóval mielőtt megkapnám a covidióta címet, szólok, és egyben mutatom is, hogy én is hordom a maszkot és minden egyéb előírást is betartok, de attól még, hogy számítanak az idősek, nekem számítanak a gyerekek is, szóval elkezdtem miattuk -értük- félni, rettegni, aggódni, gyanakodni…

… mert ahogy egy kedves ismerősöm mondja helyettem is éppen: “kiöljük a gyerekeinkből a bizalmat, az elfogadást, a szeretet-megnyilvánulásokat… helyette megtanítjuk őket rettegni, gyanakodni, bizalmatlannak lenni.. És én féltettem már gyereke(i)met a haláltól, a súlyos (élethosszig tartó) betegségtől… nagyon jól tudom, milyen az, nem bagatellizálom.

…de azt hiszem, nem is élne az a két gyerekem, ha rettegést és a félelmet növesztettem volna magamban a halálcsatájuk közben, nem pedig az életbe és az életükbe vetett hitem és bizalmam… Pedig a körülmények és a kórházi személyzet bizony mindent megtett, hogy folyamatosan rettegjek, féljek, aggódjak, sírjak… hónapokon át éltem így, folyamatos küzdésben, hogy a mindenkori hitemet és bizalmamat ezek fölé tornázzam… és itt vannak… a lányaim

Szerintem valami nagyon nagy baj van… A Covid csak a kisebb.

Nem tudom, milyen generációt nevelünk most így ki (cserébe azért, amit rövid távon nyerünk). De bízom is bennük, hogy okosabbak lesznek már nálunk,
mert most a saját bőrükön tapasztalják, hogy közelség meg érintés nélkül tulajdonképpen elő halottak vagyunk… az egészségünket – reméljük! hiszen azért vállaljuk mindezeket a nehéz szabályokat -, megőrizzük, de közösség, barátság, érintkezés nélkül végül is csak
amolyan élő halottak vagyunk,
marhák a vágóhídon…

https://www.youtube.com/watch?v=Zqf6LlI7xVo

Szóval, azon gondolkodom, hogy milyen áron menekítjük át magunkat egy milyen jövőbe…