… a kivágás, amit én nyitok a világra.
Szóval elképzelem, hogy van egy nő. Egy olyan negyven feletti, legyen negyven és ötven között, de még lefelé kerekíthetünk. Van már egy marék gyereke, háromnál több, tíznél kevesebb, de fölfelé kerekíthetünk, és többféle korosztályból. Túl van egy olyan tizenhét év anyaságon: hosszas szoptatás, pelenkázás, popsikenegetés, körömvágás, hajvágás, és a sok gyönyörűség mellett több nehéz, és … Olvass tovább
Elnézem a lányokat…Elnézem a lányokat, ahogy reggel, az iskola előtt, vagy este, a lefekvés előtt átfésülik és befonogatják egymás haját…és hirtelen nagyanyámat látom magam előtt, aki közel 25 éve nincs már, de amikor ilyen kislány voltam,ő meg már annyira öreg, hogy már nem igényelte, hogy valamelyik lánya a négyből (leginkább a legkisebb, tehát anyám), bedauerolja … Olvass tovább
Tulajdonképpen, amikor a három fiam után egy lányom is született, azt lehetett volna gondolni, hogy így kerek az egész minálunk. A hat páros szám, mindent szépen pontosan el lehet osztani, pont hatan tudjuk körülülni az asztalt, mindenki kettesével van: a szülők is, a két nagy is, a két kicsi is. Egy ideig én is jól … Olvass tovább
Volt nemrégiben a koraszülött-újszülött osztályon dolgozók világnapja. És jóval előtte a Kenguruzás Világnapja is.
A következő év januárjában ismét kisbabát vártunk. Amikor a hatodik hét letelt, azt hittem, nyert ügyem van. Örömmel számoltam a heteket, sőt, a napokat, amelyeket várandósan töltöttem, már a hasam is kezdett szépen alakulni. Aztán a 16. hét táján a reggeli ágyazáskor egy tenyérnyi vért találtam a lepedőn, az én felemen. Hívtam Ágit. Jaj, nem jó … Olvass tovább
Pontosan Simon hatodik születésnapján csináltam meg a tesztet, egy csütörtöki nap volt, ugyanaz a napsütéses, meleg május, mint amikor született. Szóval a teszt: ott a két csík. Úgyis tudtam már, de mégis. Jó látni azt a két csíkot. Mutatom T-nek este, amikor hazajön. Örülünk. Másnap délután vérezni kezdek. Aki átélte, tudja, milyen érzés. A tanács: feküdjek, pihenjek, … Olvass tovább
Elsején, a saját születésnapomon, Ági szüléshez hívott. Oda, ahova nagyon is szerettem volna menni, az ötödik gyermeke született egy nekem nagyon kedves anyukának. Mentem persze, egy szépséges szülés volt, ha lehetnek ilyen kategóriák: a világ legtermészetesebb módján egy szép édesanya a párjára támaszkodva és Ágival összebújva szült egy szép kisbabát. Csak ilyen egyszerűen. Csodáltam és … Olvass tovább
Két év múlva pontosan, megint májusban tehát (szegény Mátém!), negyedszerre, kislányunk született. De vele aztán semmi sem történt a „megszokott” módon. A két veszteségem után már Bendit is elég nagy ajándéknak tartottuk, de mivel olyan messze került a két bátyjától (az egyik nyolc, a másik hat és fél éves, amikor megszületik), egy idő múlva azért azt gondoltuk, hogy jó lenne, ha ő is … Olvass tovább
A második gyerekünk elég hamar jött az első után. Amikor Simon tíz hónapos volt, kezdtem gyanakodni. Egyre inkább. Akkoriban megint Strasbourgban éltünk, már másodszor, de most egy másik lakásban, mint korábban. Simon növögetett, T. végezte az egyetem utolsó évét, én írtam a szakdolgozatomat. Szóval kezdtem gyanakodni. A ház földszintjén, ahol laktunk, volt egy nőgyógyászati rendelés, … Olvass tovább
Az első gyerekünk még egyetemista korunkban született (ja, a második is…), de azért nem jött váratlanul. És készületlenül se. A szülésre is készültem (-tünk). Nekem nem volt eldöntendő kérdés, hogy otthon vagy kórházban szüljek-e. Mindig azt gondoltam, hogy szülni csak otthon lehet – pedig nem a helyszín volt benne akkor sem a lényeges (egyáltalán nem kötődtem az éppen aktuális albérlet kanapéjához), hanem a … Olvass tovább