Az élet fonala és A rózsaszín bőrönd

 

Viszem az abszolút kedvenc könyvemet Serge Blochtól dedikáltatni Serge Bloch-kal. Sorra kerülök:

“-Mademoiselle, s’il vous plaît! “- Mire én zavartan: öööö (ez – bár magyarul van, elég franciásan hangzik). Erre gyorsan helyesbít: “Où bien, madame?”- én erre: – “Oui, malheurese… öööö “(már megint)… “Non. Heureusement: oui, madame. Je voulais dire malheureusement, mais finalement je dis heureusement, mais: madame.” ( Tehát: – Kisasszony, kérem! – Mire én: öööö, erre ő: vagyis, asszonyom? mire én: Hát, igen, sajn… vagyis nem sajnos, szerencsére, de igen: asszonyom, valóban. ) Mire ő: “Ça dépend du monsieur aussi…” mire én: Oui, voilà!” (Szóval, hogy az az “úr”-tól is függ, hogy szerencsére, vagy sajnos, mondja, én meg rá, hogy pontosan, ezért helyesbítettem.)

Aztán csak címszavakban elmondom, hogy hát, mivel lassan 20 éve, és 5 gyerek is van, mind ugyanettől a monsieur-től, igazán mondhatom, hogy szerencsére, a sajnos helyett. (Közben azért nekiáll a könyvemet “pingálni”.)

De miért társalkodunk erről épp vele, teljesen ismeretlenül? Mert ez az abszolút kedvenc könyvem tőle (Davide Cali társszerzővel) a Moi, j’attends (Várom, hogy…”), egy szép kis (mint az élet?) album az élet fonaláról… Gyönyörű! Serge Bloch (és Davide Cali) fantasztikus stílusában.
Csak egy rövidke részlet látható belőle itt: https://vimeo.com/70022534 , itt meg egy másik: https://www.lastationanimation.com/copie-de-moi-jattends

De ott van azért (rengeteg egyéb közt) A rózsaszín bőrönd is, ha azt veszem a kezembe, akkor meg az a kedvencem, amelynek illusztrátora, és mennyire, de mennyire jól áll Susie Morgenstern vagány, eredeti, remek írásmódjához!

Susie Morgenstern ontja magából a jobbnál jobb könyveket minden korosztálynak (kisgyerektől nagy kamaszig), miközben – ahogy az igazán jó ifjúsági írók – a szülők is örömmel olvassák (én legalábbis, de nálunk most már mindenki rátalált).

Szóval A rózsaszín bőrönd: megszületik a várva várt kisbaba, jönnek a látogatók, hoznak mindenféle szép és hasznos ajándékot, plüssöket, csörgőket, rugdalódzót, szóval minden olyat, “ami egy három kiló harminchét grammos babának pont megfelelő és jól jön.” Eddig oké.

Aztán megjelenik a nagymama (az apai, tehát: az anyós 🙂 egy rózsaszín bőrönddel(!) (innentől mindjárt más: olyan Susie Morgenstern) be se csomagolta, nincs is benne semmi, szóval úgy üresen “húzza maga után a csupasz, üres bőröndöt, mint valami fából készült, kerekes kacsát. Pláne rózsaszín! Ki vesz egy kisfiúnak rózsaszínt?!” (morog magában az anya…) Meg aztán: “Bőröndöt egy kisbabának? Hiszen még járni sem tud! Hova utazna? – súgja az anya a férjének. – Eredeti ötlet! Egy bőrönd nagyon praktikus ajándék. És tudod jól, anyám mindent máshogy csinál, én vagyok rá az élő példa…! ”

Persze, a rózsaszín bőrönd lesz a kisfiú kedvenc játéka, az anya meg nyilván igyekszik eldugni (szekrénybe, padlásra, pincébe, stb.), de a bőröndöt rendre vissza kell adni a gyereknek, csak akkor nyugszik meg. Amikor a nagymama vigyáz rá, belefekteti a bőröndbe, ami pont megfelel méretben és minőségben is a célra (“olyan érzés, mintha visszakerült volna anyja méhébe”). Az anya persze ettől is kiborul:

“- Anyád teljesen lökött – panaszkodott a férjének este az asztalnál. – Ugyan, drágám! Azért ne fújd föl! Az anyám az anyám. Nincs másik. Nem elcserélhető és nem visszaváltható. – A felesége szó nélkül otthagyta az asztalt.”

(Ha-ha-ha! Nézzétek a fejét! Imádom: majd’ kitörik a nyaka, egyébként pont, ahogy a nagymamának amott, ahogy bevonult a bőrönddel babnézőbe. Ez azért rendes tőle… Mármint Serge Blochtól.)

“Később ágyat csinált belőle a plüssállatainak, garázst az autóinak, leszállópályát a repülőinek, vagy asztalt az étkészletének. És még afrikai tam-tam dobnak is szerette használni, meg kínai csörgődobnak, meg kubai bongónak, teljes erejéből ütötte az öklével meg a lábával.”

Amikor elkezd járni, először a bőröndre támaszkodva keresi a biztonságot, az első pizsama partyjára is ebbe a bőröndbe csomagol, és az iskolába is ezzel indul el, hiába vette meg az anyja a legmenőbb iskolatáskát…

“Az az igazság, hogy a nagymama és az anya viszonya nem volt felhőtlen. De mindketten odavoltak Benjáminért.”

Aki jó tanuló volt, jó barát, jó fiú, és egy jókedvű figura. Az „iskolatáskája” színét és formáját illető csúfolódások hidegen hagyták. Akár a nagymamája, ő sem akart láthatatlan lenni, sem olyan lenni, mint a többség.

A jó öreg bőrönd a gimnáziumba is elkísérte, majd az egyetemre, és ezzel hagyta el a szülői házat…

Hanem aztán egyszer nászútra indul, természetesen akkor is a rózsaszín bőröndbe csomagolna, ha az ifjú felesége hagyná…

Megválik hát a bőröndtől, de csak addig, míg a nagyi majd újra odaajándékozza az első gyerekének születése alkalmából.

Jaj, nagyon szeretem mindkettőt, hát nem zseniálisak?

Susie Morgenstern-Serge Bloch: La valise rose (Gallimard Jeunesse) itt.

Davide Cali-Serge Bloch: Moi, j’attends… (Sarbacane) itt

 

–