… a kivágás, amit én nyitok a világra.
Gyerekkorom óta megszállott olvasó vagyok. Nem is tudok még egy olyan tevékenységet, amit ilyen régóta, ilyen fáradhatatlanul, sőt egyre nagyobb lelkesedéssel űzök. Az, hogy a gyerekeim kétnyelvűsége miatt a francia gyerek- (majd ifjúsági és persze a felnőtt) irodalom az életem része, alapvetően meghatározza az érdeklődésem. A frankofón gyerekirodalom és ifjúsági regénytár egy egészen más világ, mint a magyar (vagy bármelyik másik) és ez persze így természetes. Csakhogy ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy ezt a különbözőséget meg is mutassam. A 20 év alatt, miközben sorra születtek a gyerekek, és sorra kinőttek (egyesek) a gyerekirodalomból, és behozták az ifjúságit (majd azt is elhagyták már ketten), egy könyvtárnyi készletünk gyűlt össze. Aztán meg hetente akár húszasával hordjuk haza a könyvtárból is könyveket (és el is olvassuk őket, míg a nagy reményekkel kikölcsönzött DVD-ket a leggyakrabban megnézetlenül visszük vissza). Vannak persze abszolút kedvenc szerzőim (Jean-Claude Mourlevat, Anne-Laure Bondoux, Alex Causseau, Agnes de Lestrade, de még hosszan folytathatnám a sort. És az illusztrátorok felsorolásába már bele sem kezdek. A bejegyzésekben mindenkit sorra kerítek majd…
Ha egyetlen nevet mondhatnék arra a kérdésre, hogy ki a legkedvesebb francia illusztrátorom, bajban lennék, mert borzasztó nehezen választanék a jónéhány “legkedvesebb” közül. De lehet, hogy ha tényleg csak egyetlen egyet lehetne, akkor mégis Olivier Latyk nevét mondanám (vagy Magali le Huche-ét? Vagy Ilya Green-ét? Vagy Rébecca Dautremer-ét? Vagy…? Vagy…?) Mindegyiket más miatt szeretem nagyon, … Olvass tovább
A gyermekkönyvek nemzetközi napjára, ami egyben a meseírás napja is, (na és nem mellesleg a nővérem születésnapja) tartogattam a könyvek tündéréről szóló egészen gyönyörűséges albumot. Nem is csodálkozom, inkább újra rácsodálkozom, hiszen ezt is az az Agnès de Lestrade írta, aki A nagy szógyárat, és az az Olivier Latyk illusztrálta, akiről emitt (is) ódákat zengek. … Olvass tovább
Mivel ma ismét sztrájk volt a közoktatásban nálunk, (csak most más okból, mint a múltkor), minden iskolás itthon volt egész nap. Ettől mindjárt olyan érzése van mindenkinek, mintha vasárnap lenne, úgy is telik a nap: legalább fél 10-ig az ágyban olvasnak, aztán közel délig pizsamában lógnak. De azért mégis más az ilyen “potya-szabadnap”, mint egy … Olvass tovább
Tegnap a vacsoraasztalnál szó szót követett – mint rendesen – és valahogy kilyukadtunk oda – mint elég gyakran -, hogy valamelyik már hozza is a könyvet, ami épp illik a felvetett témához. Mi már hetek óta ezt lapozgatjuk, nézegetjük, olvasgatjuk, (lassan vissza kellene vinni a könyvtárba, csak olyan nehezen válunk meg tőle) de Simon – … Olvass tovább
Ez itt Jean-Claude Mourlevat (a kedvenc íróm) meg én, az Esztergomi bazilika kilátójában. Ez mondjuk tökéletes kép volna a Le combat d’hiver magyar kiadásának borítójára (legfeljebb minket kell lecserélni két kamaszra), ami az egyik nagyfiam jóvoltából került a kezembe: Nekem mindig el kell olvasnom Máté után a könyvet, amit jónak talál. Így olvastam a … Olvass tovább
Bár már mindkét nyelven nagyon jól olvasnak, azért még nem akarnak/-unk lemondani arról, hogy mi is felolvassunk nekik, így aztán váltakozva egyszer egy magyar könyv tőlem, aztán egy francia jön az apjuk felolvasásában. Most éppen A princetta és a kapitány megy, amitől aztán úgy tepernek esténként, hogy öröm nézni: “Siess már fürdeni, Eliza, húsz perc … Olvass tovább
Viszem az abszolút kedvenc könyvemet Serge Blochtól dedikáltatni Serge Bloch-kal. Sorra kerülök: “-Mademoiselle, s’il vous plaît! “- Mire én zavartan: öööö (ez – bár magyarul van, elég franciásan hangzik). Erre gyorsan helyesbít: “Où bien, madame?”- én erre: – “Oui, malheurese… öööö “(már megint)… “Non. Heureusement: oui, madame. Je voulais dire malheureusement, mais finalement je … Olvass tovább