… a kivágás, amit én nyitok a világra.
Elsején, a saját születésnapomon, Ági szüléshez hívott. Oda, ahova nagyon is szerettem volna menni, az ötödik gyermeke született egy nekem nagyon kedves anyukának. Mentem persze, egy szépséges szülés volt, ha lehetnek ilyen kategóriák: a világ legtermészetesebb módján egy szép édesanya a párjára támaszkodva és Ágival összebújva szült egy szép kisbabát. Csak ilyen egyszerűen. Csodáltam és … Olvass tovább
Két év múlva pontosan, megint májusban tehát (szegény Mátém!), negyedszerre, kislányunk született. De vele aztán semmi sem történt a „megszokott” módon. A két veszteségem után már Bendit is elég nagy ajándéknak tartottuk, de mivel olyan messze került a két bátyjától (az egyik nyolc, a másik hat és fél éves, amikor megszületik), egy idő múlva azért azt gondoltuk, hogy jó lenne, ha ő is … Olvass tovább
A második gyerekünk elég hamar jött az első után. Amikor Simon tíz hónapos volt, kezdtem gyanakodni. Egyre inkább. Akkoriban megint Strasbourgban éltünk, már másodszor, de most egy másik lakásban, mint korábban. Simon növögetett, T. végezte az egyetem utolsó évét, én írtam a szakdolgozatomat. Szóval kezdtem gyanakodni. A ház földszintjén, ahol laktunk, volt egy nőgyógyászati rendelés, … Olvass tovább
Az első gyerekünk még egyetemista korunkban született (ja, a második is…), de azért nem jött váratlanul. És készületlenül se. A szülésre is készültem (-tünk). Nekem nem volt eldöntendő kérdés, hogy otthon vagy kórházban szüljek-e. Mindig azt gondoltam, hogy szülni csak otthon lehet – pedig nem a helyszín volt benne akkor sem a lényeges (egyáltalán nem kötődtem az éppen aktuális albérlet kanapéjához), hanem a … Olvass tovább
Öt éve nem vasárnapra esett május ötödike. Hanem talán hétfőre… vagy péntekre…? Nem is tudom. Csak utána kellene néznem, ha már nem tudom kapásból fejben kiszámolni, de nem érdekel annyira (és ezt örömmel nyugtázom.) A dátumot azért azt hiszem örökre megjegyeztem, most még nem tudom, lesz-e majd olyan év, amikor már nem jut eszembe: aznap … Olvass tovább
A tél végi hosszas utazásunk alkalmával készült ez a kép, este 8 körül. Itt már az ötödik vonaton ülünk reggel 7 óta. Az egyik aznap reggel kezdte olvasni a könyvét, mire utazásunk végére érünk, annak is a végére ér. A kisebbek nem haladnak ilyen gyorsan (a vonat velük is ugyanúgy, csak ők nem az olvasásban), de … Olvass tovább
A régebbi olvasóim már ismerik a történetet, amit egyszer a lakásunk kapcsán meséltem. Itt olvasható teljes egészében, de idemásolom azt a részletét, ami most lényeges belőle: … nemrégiben álmodtam olyat, amire egészen pontosan emlékeztem másnap reggel is és azóta is. A mostani lakásunk épületének kicsi udvarán (még nem jártam benne, mert csak az alsó lakásokból … Olvass tovább
Ma öt éve hazaérkeztünk. Mármint Sarolt járt először otthon… A szülés után 111 nappal végre kisbabával együtt mentem haza, nem nélküle. Megszületett az egyik bátyja születésnapjára, erről itt írtam, és hazaérkezett egy másik bátyja névnapjára (amit akkor sem ünnepeltünk meg), ami ma van. A kettő közti eseményekről meg részben itt, meg itt is írtam már, … Olvass tovább
Ezzel az írással kicsit (nagyon) mélyebbet nyitok családom dekoltázsán (amiről a főoldalamon írok), de ez a téma nem megy máshogy. 2018. november 30-án egy másik fórumon jelent meg, amikor még nem volt saját blogom. Azért hozom át ide is éppen ma, mert ma meg már itt írok arról, hogy szintén öt évvel ezelőtt, ezen a … Olvass tovább
Egy éve épp mostanában (a nőnapra) jelet meg Julie Gautier apnoébajnok és mélyvízi filmes “Ama” című filmje. Semmit sem veszített szépségéből, sem hatásából. Most is lélegzetelállító, szó szerint, mint elsőre volt. “Egy szöveg nélküli történet, amelyet mindenki saját élményei, tapasztalatai alapján értelmezhet. Csak sejtet, semmit sem ír elő. A legnagyobb fájdalmam akartam kifejezni ebben a … Olvass tovább